Cégünk sokéves szakértői tapasztalattal rendelkezik óra felvásárlás kapcsán. Az óra felvásárlás területén kiemelten fontos a precizitás, éppen ezért Kollégáinkkal legalább olyan pontos munkára törekszünk, mint amilyen pontos járásra képesek a hozzánk beérkező nagy értékű luxusórák. Ha úgy gondolja, hogy az Ön birtokában is magas minőségű, márkás (például Patek philippe, Rolex, Jaeger-LeCoultre vagy OMEGA) karóra vagy antik óra van, melynek elgondolkozott az eladásán, akkor a legjobb helyen jár!
Cégünk óra felvásárlás esetén azonnali készpénzben fizet az előzetes állapotfelmérést követően. Az árat nagyban meghatározza például, hogy milyen márkájú óráról van szó, milyen a tokja, milyen funkciókkal bír és legfőképpen, hogy milyen állapotú.
Attól még, hogy Ön úgy látja, hogy az egykor nagy becsben tartott, mutatós luxusóráját már megette az idő vasfoga és már keveset ér, ez egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Sok karórát igazán lenyűgöző mértékben fel lehet újítani, így mindenképpen megéri betérni hozzánk, ahol valós értékbecslés után korrekt árat fizetünk a karórájáért.
Természetesen az órafelvásárlás nem csak a karórákra vonatkozik. Nagy örömmel várjuk a különböző stílusú és méretű antik órákat is. Legyen szó asztali-, fali- vagy álló óráról, kisebb vagy nagyobbról, több száz éves vagy modernebb típusról, köszönettel várjuk megkeresését!
Az órák igen különleges tárgyak, nagyon sokan nem is tudják, milyen értékes dolog van a birtokukban, míg óra felvásárlás kapcsán fel nem keresnek bennünket. Ilyenkor pedig nagy öröm számunkra, hogy kellemes meglepetést tudunk okozni az Eladónak, aki sokkal több készpénzzel távozik az üzletünkből, mint ahogy azt előre gondolta. karóra felvásárlás
Forduljon hozzánk bizalommal és mielőbb segítünk megállapítani órájának valós értékét és a lehető legjobb árat fizetjük érte!
Arany és ezüst felvásárlás -
Rolex karóra felvásárlás
Arany és ezüst felvásárlás -
Rolex karóra felvásárlás
Arany felvásárlás azonnal készpénzért -
Rolex karóra felvásárlás
Arany felvásárlás azonnal készpénzért -
Rolex karóra felvásárlás
Ezüst, régiség és arany felvásárlás -
Rolex karóra felvásárlás
Ezüst, régiség és arany felvásárlás -
Rolex karóra felvásárlás
Törtarany - Fazonarany és ezüst ékszerek felvásárlása -

Porcelán, régiség, törtarany és fazonarany felvásárlás -

Ezüst - Arany - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany - Ezüst - Törtarany - Régiség felvásárlás -

Arany árfolyam - arany felvásárlás - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany árfolyam -Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazonarany felvásárlás - ezüst felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazon arany felvásárlás - ezüst felvásárlás -

Arany árfolyam - Tört arany és fazon arany felvásárlás -

Arany árfolyam - Arany, Tört arany és fazon arany felvásárlás -

Fazon arany felvásárlás - Arany árfolyam - arany felvásárlás - Törtarany és fazonarany felvásárlás -

Arany felvásárlás és arany árfolyam -
Rolex karóra felvásárlás
Arany felvásárlás és arany árfolyam -
Rolex karóra felvásárlás
Arany árfolyam - hagyaték felvásárló - hagyaték felvásárlás -

Hagyaték felvásárló - hagyaték felvásárlás -

Arany árfolyam - arany ezüst felvásárlás -

Arany nyaklánc felvásárlás
Milyen aranyat veszünk át arany felvásárláskor:
Minden karkötőt, karperecet, nyakláncot, gyűrűket, bross kitűzőket, fülbevalókat, érmeket, medalionokat, brilliáns ékszereket és fogaranyat is. Azokat az ékszereket is átvesszük legtöbbször, amelyek nem rendelkeznek fémjellel.
Ha az ékszernek valamilyen sérülése van, nagy valószínűséggel törtarany áron fogja átvenni a becsüs, de erről biztosabbat, majd a boltban kap az érték becsüs kollégánktól. Amennyiben fogaranyat szeretne értékesíteni, fontos, hogy a fog darabkái lehetőség szerint ne legyenek az aranyon, hogy a vásárlás könnyedén megtörténhessen.
Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a fehérarany ára nem különbözik a sárga arany árától.
Arany és ezüst felvásárlás -
Arany nyaklánc felvásárlás Pilisborosjenő